legfrissebb híreink

2010.01.21.

Honlapunk elnyerte a "Web Legtekintélyesebb Eurasier Oldala" díjat.

award


egyéb információk

Üdvözöljük honlapunkon!


eurasier.hu

K E N N E L T Ö R T É N E T :

Első samoyedemet több, mint 16 éve vásároltam. Akkoriban, mint kezdő, nem foglalkoztam azzal, hogy jó és leellenőrzött helyről származzon, csak az volt a fontos, hogy legyen egy ilyen édes, aranyos kiskutyám. Ma már persze tudom, hogy így nem szabad kutyát vásárolni. A hirdetés alapján talált „tenyésztőnél” (mai szemmel az ilyet nevezem szaporítónak) már csak két kiskutya volt. Egy kisfiú és egy kislány. Persze a kislányt már vittem is haza. A kiskutya pár napon belül elpusztult egy még szülőhelyéről hozott betegségben.
Természetesen azonnal kellett egy új kutyus, a fájdalom enyhítésére. Őt egy balatoni kennelben találtuk, az első alom tagjaként. Sajnos ez a történet sem végződött szerencsésen. A kutyus szépen növekedett, már elmúlt egy éves, amikor szomszédunk megmérgezte. Az állatkórházban nem sikerült megmenteni, bár ők nem is mérgezésre, hanem valami különleges betegségre gyanakodtak, és arra kezelték.
A mérgezés ténye csak utólag derült ki, amikor elhoztuk következő kiskutyámat ugyanebből a kennelből a családom unszolására, merthogy én azt mondtam, hogy nekem kutya soha többet nem kell. Ő volt Carmen, aki most már a 14. életévében van, és akit rengetegen ismernek. Óriási egyéniség, hatalmas szereplési vággyal. Egy igazi samoyed. Nagyszájú és imádnivaló. Több éve egy szolnoki kiállításon veterán osztályban olyan műsort adott elő a bírálat alatt, hogy a ring szélén állók megtapsolták. Hiába szóltam rá, ő csak ordított és parádézott futás közben.Carmen még csak 1-2 napja volt nálunk, amikor egyszer csak hányni kezdett. Rohantunk vele az orvoshoz, aki megállapította, hogy mérgezés. Rengeteg infúzió, injekció és vérátömlesztés után szerencsére rendbe jött. Biztos volt, hogy csak a közvetlen szomszédunk mérgezhette meg, mivel az előző kutya esetéből tanulva, Carmen már el volt zárva az utcai kerítésektől. A szomszédra sajnos nem gyanakodtunk. Ezek után találtunk is még mérgezett ételdarabokat a közös kerítés lábánál. A rendőrségi feljelentésnek és a nyomozásnak hála, a szomszéd rövidesen el is költözött mellőlünk. Sajnos a mérgezést sosem tudták rábizonyítani, bár akkoriban az állatvédelmi törvény hiányában úgysem kapott volna büntetést.
Carmennel rendszeresen jártam kutyaiskolába, és időnként kiállításokra is mentünk.
A kiképzők először fenntartással fogadták, hogy ugyan már, ez csak egy szánhúzó, de Carmen lelkesedése, dolgozni akarása mindenkit meggyőzött arról, hogy ott a helye. Egy idő után már annyira profi volt, hogy a kiképzők vele mutatták be az érdeklődőknek és az újaknak az engedelmességi gyakorlatokat. Rettenetesen gyorsan tanult (és tanul ma is). Az volt a kedvenc szórakozása, hogy az ültetéses helyben maradásnál, amikor a gazdák már jól eltávolodtak ebeiktől, felháborodottan ordítani kezdett. Ezzel azt érte el, hogy minden kutya elhagyta a helyét, kivéve őt. Ő meg elégedetten mosolygott és várta tőlem a dicséretet. Hiszen ő pontosan teljesítette a feladatot. Végül is ez igaz.
Aztán két éves korában befedeztettem egy angol vérvonalú champion kannal, Ch Classic Samoyed of Paradise Flapjack-kel, aki az ismert Annecy kennel leszármazottja. 6 gyönyörű kölykük született: 2 szuka és 4 kan.
Eleinte csak 1 kant akartam magamnak megtartani, ő Ch Siberian Diamond's Alaska, akit már 2-3 hetes korában kinéztem magamnak. Aztán megtartottuk Alfa "Romeot", majd Adriát is, mert neki sehogy sem sikerült megfelelő gazdát találni.
Alaskából sokszoros champion és kiállítási kutya lett (volt év, hogy szinte minden hétvégén kiállításokon voltunk), Romeóból sportkutya (2003. évben a kerékpáros kategóriában a több futamból álló osztrák bajnokságon 3. helyezést ért el egy egyébként csak szibériai huskykból álló mezőnyben), míg Adria egy igazi kedvenc kutya, akit csak a hasa érdekel, és az, hogy foglalkozzanak vele. A legjobban otthon érzi magát. Dunaharasztiban 2002. évben a kiállítás keretében meg is nyerte a kedvenc kutyák Best in Show-ját igazi kedvenchez méltó viselkedésével. Azzal, hogy amikor már nem volt hajlandó szépen egyhelyben állni, majd leült, és lehajoltam hozzá, felemelte a mellső mancsait, átfogta a nyakam és hozzám bújt.
Samoyed családunk legfiatalabb tagja a 2005-ben született Siberian Diamond's Corfu, Alaska lánya, aki a magyar champion címek mellett Interchampion, osztrák champion és Év kutyája címekkel rendelkezik, de a legbüszkébb a poznani világkiállítás kb 20 fős növendék szuka mezőnyében szerzett 3. helyére vagyok. Corfu erőteljesen nagymamája, Carmen habitusát örökölte: mindig mindent kommentál és hatalmas önbizalommal rendelkezik.

Időközben egy budapesti nemzetközi kutyakiállításon nagyon megtetszett egy fajta, amit addig még sosem láttam élőben. Ez volt az eurázsiai, mely ekkor még csak külföldön létezett. Több évig kellett várnom arra, hogy egy ilyen kutyus tulajdonosa lehessek. Ő Evita. 2002. december 6-án született Ausztriában. Az első eurázsiai Magyarországon.
Mikor elhoztam, a samoyedek kicsit bizalmatlanul fogadták az új jövevényt, annak ellenére, hogy a csau-csau és wolfspitz mellett samoyed felmenőkkel is rendelkezik az eurázsiai fajta. A kicsi nagyon ragaszkodott hozzájuk, mindig követte őket mindenhova, végül befogadták. Könnyen tanult, de rendkívül önálló egyéniség mind a mai napig. Ember családját szabályosan imádja. Sokat jártam vele is kiállításokra, sok szép eredményt értünk el együtt.
Nagyon sokat számít nekem, hogy az osztrák eurázsiai klubnál letette a szigorú tenyésztési vizsgát. Itt egy speciál küllembíró, és 2 tenyésztési felelős foglalkozott vele fél órán át. Ezenkívül minden nemzetközileg előírt egészségügyi szűréssel rendelkezik.
A legtöbb hazai és külföldi bíró csak dicsérte itthon és külföldön egyaránt, 2005 decemberében a budapesti champion kiállításon res. BOG címet ért el, és 2006 évben megszerezte az Interchampion címet. 2007. évben Ausztriában elért eredményei alapján az Osztrák Eurázsiai Klub legeredményesebb eurázsiaija lett, több, mint 100 eurázsiaiból úgy, hogy csak az Ausztriában 2007. évben elért eredmények számítottak és ezzel elnyerte az Év kutyája címet.
Magyarországon is többször megszerezte az Év kutyája címet.

Első eurázsiai almunk 2008. június 23-án született Evitától és Európa leghíresebb eurázsiai kanjától, a 14 ország champion címével rendelkező Alamo vom Tal der Raben-től. Ezt a párosítást 6 évig terveztem.
A kölykök közül megtartottuk az egyetlen kant, ő Elmo from Siberian Diamondland, aki alig múlt 1 éves, amikor már magyar, osztrák és horvát junior champion volt,
és az egyetlen élénk vörös kislányt, Eleanor from Siberian Diamondlandet, akivel szintén járunk kiállításokra is, bár vele messze nem annyit, mint a testvérével, mert ő nem igazán rajong a kiállításokért.

Kennelünkben a kutyák családtagoknak számítanak. Napközben az övék az egész udvar, de éjszaka, hát igen, a kutyák bent alszanak velünk a lakásban. Mindegyiküknek meg van a saját helye, amihez saját szőnyeg tartozik: ki a lépcső alatt, ki a hálószoba ajtaja előtt, ki az étkező asztal alatt szeret aludni.
Kennelünk kutyái nyaralni is járnak. Minden évben hosszabb időt töltenek a Balatonnál. Mivel nagyon szeretik a vizet, ezért állandóan fürdeni akarnak benne. De természetesen ha nincs éppen lehetőségünk lemenni a Balatonhoz, akkor a medencéjükben fürödhetnek otthon a kertben.
A nyaraláson kívül is, ahova csak lehet, visszük őket, így sokszor jártak már a munkahelyemen is, (Alaska többször járt velem egyetemi előadáson is) és külföldön is.

Minden kiállítási siker és a tenyésztés szépsége ellenére számomra sokkal fontosabb a rászoruló kutyák mentése és kutyás rendezvények szervezése.

További információk: a www.szanhuzoklub.hu, www.spitz.hu, www.szanhuzoalapitvany.hu, www.nordi.hu honlapokon

Dér Andrea